Hírek, aktuális / Bán Tibor régi vágyát váltotta valóra

2017-08-27 11:26:06
Lehet, hogy voltak, akik meglepődtek a híren, amikor a klub bejelentette, hogy leigazolja Bán Tibort, aki Debrecenből került Szombathelyre, Sopronba majd Szegedre. Mondhatnánk, hogy korábban semmi nem utalt arra, hogy a következő állomása az Egis Körmend kerete lesz. Ezt rajta kívül bárki gondolhatja így, ő viszont már ifjú kosarasként megfogalmazta magának és szüleinek, hogy ez a pillanat be fog következni pályafutása során…

Mint sok más kosaras, ő is sportos családban született. Debrecenben látta meg a napvilágot. Édesanyja atléta volt, rövidtávfutóként ért el sikereket. Édesapja, aki győri származású, profi kézilabdázóként került a cívisvárosba. Nem meglepő tehát, hogy Tibor is, aki az általános iskola befejezéséig Debrecenben tanult, szintén sportoló lett. És nem is a kosárlabdával kezdte, hiszen ő is atletizált. Magas-, és távolugrásban szép sikerei voltak, de az iskolai focicsapatban is helyet kapott. Ezekkel párhuzamosan már alsó tagozatban belekóstolt a kosárlabdázásba is. A DSI keretein belül gyakorolta a sportágat. Mint mondta, a legtöbbet Asztalos Józseftől tanulta, akire jó szívvel emlékezik vissza. Sőt, a mögöttünk álló nyáron is dolgozott vele, egyéni edzések keretében. Debrecen után Szombathelyen, a Falco KC-nál kosárlabdázott. A középiskolát az Orlayban kezdte, de az érettségit már a Nagy Lajos Gimnáziumban tette le. Mint mondta, élmény volt számára oda járni, nagyon szerette ezt az iskolát. Hálás volt tanárainak, szívesen és jó szívvel gondol vissza az ottani szellemiségre, diáktársaira. Szombathelyi edzői közül Váradi Attilát emelte ki, aki nagyon precízen és lelkiismeretesen dolgozott velük. Pályafutása Sopronban folytatódott, két és fél szezonon át. Kétszer is részese volt FIBA kupasorozatnak, a körmendi tréner, Sabáli Balázs irányításával. Az utolsó fél szezont pedig a SZEDEÁK-nál, Nikola Lazics irányítása alatt töltötte. Ezt követte csapatunk megkeresése, amit rövid mérlegelés után elfogadott. Voltak más lehetőségei is, de egy régi, gyermekkori emléke segített eldönteni a kérdést.
Még 13 évesen, a DSI játékosaként részese volt egy korosztályos tornának a csarnokunkban, ami után társaival ő is megnézte az akkori „el clasico-t”, az MTE-Falco rangadót. A meccs után a vele lévő szüleinek a következőket mondta: „Ezért a hangulatért, ezekért a nézőkért érdemes kosárlabdázni, harcolni. Egyszer itt szeretnék játszani, ebben a csapatban, ezek előtt a nézők előtt!”
Most, hogy ez valóra vált, Tibor azt mondta, hogy eddigi pályafutása minden állomására büszke, de érzi, sőt tudja, hogy mérföldkőhöz érkezett, hiszen az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró és legnépszerűbb magyar klub játékosa lett. Már két hét közös munka után érzi azt, hogy a klubnál mindenki a legjobban igyekszik végezni a munkáját, így a csapat nyugodt háttérrel készülhet a feladataira. Mint mondta, dolgozott már profi körülmények között, jó edzőkkel, de ki meri jelenteni, hogy ilyen magas szintű munkában még nem vett részt. Nagyon tetszik neki az öltözői hangulat, a játékostársak hozzáállása, elkötelezettsége.
Saját játékáról így fogalmazott:
„Jellemző rám az atletikus, gyors, agresszív kosárlabda, a jó távoli dobás. Igyekszem az edzéseken mindent kiadni magamból, hogy bizonyítsam tudásomat edzőimnek, játékostársaimnak. Azt tudom ígérni szurkolóinknak, hogy kapjak bármennyi játékpercet, azokat igyekszem a lehető legtöbb tartalommal megtölteni. A hobbim sem más, mint az edzőtermi munka, a testépítés és a személyi edzés. Olyannyira, hogy a játékospályafutásom utáni terveim között is előkelő helyen áll ez a tevékenység.”
A kérdésre, hogy debreceni születésű „gyerekként” hogyan érzi magát az ország másik végében, a nyugati végeken, azt válaszolta, hogy nem újdonság számára távol lenni a szülővárosától. Már a korosztályos válogatottak tagjaként is jó, ha kéthetente hazajutott. Amióta ebből kinőtt, már több időt tud szülővárosában, családja körében tölteni. Bár, mint félig viccesen mondta, néha már az a furcsa, amikor otthon tölti az időt. Egy biztos, hogy mindenhol gyorsan, könnyen beilleszkedett, így lehet ez Körmenden is.

bckormend.hu

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 13:40

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Április 20-21-énTovább

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink