Hírek, aktuális / Halálos közlekedési baleset

2017-11-15 09:19:06
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy halálos és egy, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában.

Munkatársaink ezen kívül öt, személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Mint arról hírt adtunk, közlekedési balesetnél helyszíneltek munkatársaink Szombathelyen. Egy táplánszentkereszti férfi személygépkocsijával a Rumi úton közlekedett, az Újvilág utca felől a Szent Gellért utca irányába 17 óra 20 perc körül. Haladása során elsodort egy, az úttesten átkelni szándékozó gyalogost. Az ütközés következtében az asszony olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Szombathelyi Rendőrkapitányság – a férfi járművezetői engedélyének elvétele mellett – büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.

A megyeszékhelyen állítottak meg munkatársaink egy személygépkocsival közlekedő csényei lakost. Felmerült a gyanú, hogy a gépkocsi vezetője alkohol fogyasztását követően ült volán mögé és a helyszínen alkalmazott alkoholszonda is pozitív értéket mutatott. A férfit előállították és kihallgatták. Vele szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

2024-04-18 16:20

Kosárlabda Diákolimpia Országos Elődöntője Körmenden

Továbbjutott az Olcsai csapataTovább

2024-04-18 15:56

Áramszüneti tájékoztató

Új fogyasztó bekötéseTovább

2024-04-18 10:42

Szavalóverseny a Költészet Napja alkalmából

Nevezési határidő: április 22.Tovább

2024-04-18 10:34

Gyermek Művészeti Fesztivál

2024. április 23-24.Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink