Hírek, aktuális / Ifjúság verseny előtti felkészítés zajlott

2018-03-29 11:34:55
Áprilisban kezdetét veszik a megyében a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyek, ahol a megyében lévő általános és középiskolás csoportok versengenek a legjobb helyezésekért. A versenyeket a kirendeltségeken felkészítések előzik meg.

A megmérettetésen az 5-13. évfolyamos diákok két korcsoportban, négyfős csapatokban indulnak el az országos elsőségért. A versenyt a Körmendi, Sárvári és a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen is megrendezik, innen majd a legjobbak a megyei és végül az országos döntőbe delegálják csapataikat. Ahhoz, hogy a diákok a versenynapon a legjobb tudásuk szerint járjanak el mind az elméleti és gyakorlati feladatok során, lehetőségük nyílik arra, hogy korábbi időpontokban ellátogassanak a kirendeltségekre és kipróbálják a feladattípusokat. Ezen alkalmakkor megismerkedhetnek a tűzoltó szakfelszerelésekkel, de megtanulhatják az osztott sugár szerelését is. Mint tartja a mondás „A gyakorlat teszi a mestert”, így a diákok testközelbe kerülnek a feladatokhoz, ezáltal a versenyen bizonyítani tudnak, és jobb eredményeket produkálnak. A felkészítések az elkövetkezendő hetekben tovább folytatódnak, annak érdekében, hogy élesben mindenki a legjobbat hozhassa ki a csapatából.

VAS MKI

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-03-28 15:26

Megnyitja kapuit a Jeli Varázskert

2024. március 29-énTovább

2024-03-28 10:06

Óperenciás meseillusztrációs pályázat

Körmendi sikerekTovább

2024-03-28 09:41

Nyertes pályázat

Új óvodakertet hoznak létreTovább

2024-03-28 09:29

Pályázati kiírás

ingatlan bérbeadásaTovább

2024-03-27 14:00

Iskolai beiratkozás

2024/2025-s tanévTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink