Hírek, aktuális / Ittas állapotban vezetett, a körmendi rendőrök előállították

2019-09-15 10:07:32
Ittas állapotban vezetett, a körmendi rendőrök előállították
 

A Körmendi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az ügy vizsgálata.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrök 2019. szeptember 1-jén egy személygépkocsival közlekedő német állampolgárt igazoltattak a 8-as számú főúton, Szentgotthárd és Körmend között. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter igazolt. A férfival szemben – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Körmendi Rendőrkapitányság.
Az ügy vizsgálatát a Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte és vádemelési javaslattal megküldte a Körmendi Járási Ügyészségnek.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2020-06-06 10:30

Gyorshajtók a 88-as számú főúton

Újabb felelőtlen járművezetőkkel szemben intézkedtek a rendőrökTovább

2020-06-06 10:18

Mobilapplikáción is elérhető

a NAV Online Számlázó programjaTovább

2020-06-06 09:32

3990 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma

és elhunyt 3 idős, krónikus betegTovább

2020-06-06 08:24

Megszűnt a határellenőrzés

a magyar-szlovák és a magyar-osztrák határonTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink