Hírek, aktuális / Ittas járművezetés gyanújával állították elő

2020-09-25 09:52:58
Ittas járművezetés gyanújával állították elő

A Körmendi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a sofőrrel szemben.

A rendőrök 2020. szeptember 24-én egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost igazoltattak Szentgotthárdon. A helyszíni intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéke is bizonyított, ezért mintavételre előállították. A sofőrrel szemben – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy aki ittasan vezeti járművét, az veszélyezteti saját és mások életét, testi épségét. Ne feledjék, mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, vagy veszítsék életüket az utakon!
 
Közlekedési balesetek

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink öt, anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. szeptember 24-én, a 7454-es számú úton. Egy felsőszölnöki lakos személyautóval közlekedett Alsószölnök irányából Felsőszölnök felé, amikor haladása során az út 20-as kilométerszelvényénél elvesztette uralmát járműve felett, megpördült, lesodródott az útról, egy betonkőnek ütközött, majd egy erdős területre csapódva állt meg. A sofőr az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Körmendi Rendőrkapitányság. 

Súlyosan megsérült az a gépjárművezető, aki 2020. szeptember 24-én szenvedett balesetet Egervölgy belterületén. Egy szemenyei lakos autóval közlekedett a Kossuth Lajos utcában Szemenye felől Sárvár irányába, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és egy lakóépület kerítésének csapódva állt meg. A balesetben a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Vasvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek a közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!

… hogy mindenki hazaérjen!          
 


Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2020-10-25 18:22

Labdarúgó eredmények

idegenben nem megyTovább

2020-10-25 09:33

3149 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

elhunyt 35 krónikus beteg Tovább

2020-10-25 08:51

Városi Televízió műsorajánló

20. Körmendi BöngészőTovább

2020-10-24 10:30

Veszélyes lehet a köd

Óvatosan az utakon!Tovább

2020-10-24 10:14

Elmarad a vasárnapi mérkőzésünk

a vendéglátóknál probléma merült felTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink