Hírek, aktuális / Keller Ákos az Egis Körmend játékosa

2019-09-02 19:25:50
Keller Ákos az Egis Körmend játékosa


Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy klubunk szerződést kötött Keller Ákossal, így a magyar válogatott center az előttünk álló szezonban az Egis Körmendet erősíti majd.
A 210 centiméter magas, 110 kilogramm súlyú játékos 2007-ben került fel az Alba Fehérvár felnőtt keretéhez, ahol 2013-ban bajnoki címet szerzett. Ezt követően Szolnokra igazolt, ahol zsinórban kétszer duplázott, hiszen a kupagyőzelmet és a bajnoki elsőséget is begyűjtötték 2014-ben és 2015-ben. 2015-16-ra hosszabbított a Tisza partján. Itt megszerezte negyedik bajnoki aranyát, majd 2016-ban visszatért Székesfehérvárra, ahol a szezon végén zsinórban ötödször lett bajnok. Emellett összesen négy hazai kupasikernek volt részese.
A múlt nyáron Franciaországba, az Élan Béarnais Pau-Lacq-Orthez együtteséhez igazolt.
Ákos már megérkezett Körmendre, a ma esti edzésen együtt dolgozik új csapattársaival. Szombaton pedig ő is pályára lép a Hopsi Polzela elleni edzőmérkőzésen, 18 órától.
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 13:40

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Április 20-21-énTovább

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink