Hírek, aktuális / Komlói Amatőr Színházi Találkozó

2020-06-25 08:52:11
Komlói Amatőr Színházi Találkozó - Kilenc produkció szerepel a versenyprogramban

Kilenc - köztük három határon túli - produkciót láthat a Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjában augusztus 20. és 23. között a közönség - jelentették be a mecseki városban tartott keddi sajtótájékoztatón.

    A koronavírus-járvány miatt elhalasztott, eredetileg júniusra tervezett rendezvény fővédnöke, Hoppál Péter kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a kulturális kormányzat az esemény minőségét elismerve biztosítja az eredetileg tervezett tízmillió forintos támogatást, így a pályázati forrás segítségével összesen 18 millió forintból zavartalanul valósulhat meg a programsorozat bő két hónapos csúszással.
  
  A politikus, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is egyben, úgy vélekedett: a kulturális alapellátás mintaprogramjának is tekinthető a KASZT, hiszen az elmúlt időszakban a Kárpát-medencei amatőr színjátszás első számú seregszemléjévé vált. Kiemelte, hogy a rendezvényt töretlenül jellemzi a magas szakmai színvonal, a nagy népszerűség, a befogadó közönség.
 
   Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója kiemelte: a rendezvény versenyprogramjának összeállításához magyarországi és határon túli magyar nyelvű, felnőtt, amatőr színjátszó együttesek jelentkezését várták, de a járványhelyzet mind a válogatási munkát, mind a társulatok felkészülését hátráltatta. Ennek ellenére csaknem félszáz produkcióból válogathatták ki a versenyprogram résztvevőit, és a tizennégy meghívott produkcióból kilenc színpadra is kerülhet - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy augusztusban négy ország társulatai állhatnak majd a közönség elé.
 
   A versenyprogramot a győri Rév Színház produkciója, a 146 nap nyitja meg augusztus 20-án. Másnap Schwajda György Himnusz című művét adja elő a pellérdi Mezőszél Tánc és Színjátszó Kör, Mikä Myllyäho és Nagy Judit Pánik című produkcióját a székesfehérvári Szabad Színház viszi színre, a komlói Súgólyuk Színház pedig Ray Cooney Egy a ráadás című művét adja elő.

    A rendezvény harmadik napján tekintheti meg a közönség a Kaposvári Roxinház előadásában Rideg Sándor, Tímár Péter, Sebesi Tamás és Szabolcsi János Indul a bakterház című darabját és a lendvai LeSzSz Társulat színrevitelében Háy János A Herner Ferike faterja című művét. Ugyanaznap a bácskertesi Sturcz József Színjátszó Csoport Török Péter Túladunai című darabját, az érmihályfalvai Móka Színjátszó Kör pedig Rejtő Jenő Az admirális című művét adja elő. A fesztivál zárónapján a körmend
i Kastélyszínház Társulat lép fel a Kakukkfészek című darabbal.

    A produkciókat szakmai zsűri - Pataki András, Németh Ákos drámaíró, valamint Regős János és Lucie Malkova rendező - értékeli.
    Az off-programok között Edwin Marton, Varga Miklós és a Kollmann Gábor Jazz Wolf Katival ad koncertet, míg a fesztivál záró napján Rudán Joe-t hallhatja a közönség.

    Fajcsi Ferenc, a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a KASZT házigazdája azt mondta, bár a hangulat más lesz, mint korábban - hiszen évadzáróból idén évadnyitóvá válik a rendezvény -, a találkozó társadalmi támogatottsága várhatóan idén is magas marad, és reményei szerint nemcsak a baranyaiak, de az ország más részein és a határainkon túl élők is ellátogatnak majd a programokra.

    A KASZT-tal kapcsolatos további részletek a rendezvény honlapján, a sugolyuk.hu/kaszt weboldalon találhatók.

Forrás: MTI

 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-17 20:49

Körmend Vándortábor

2024. július 26. - augusztus 1.Tovább

2024-04-17 20:00

Egis Körmend - SZTE-Szedeák

104-96Tovább

2024-04-17 11:10

Körmendi moziműsor

2024. április 25. – 2024. április 28.Tovább

2024-04-17 09:35

20. jubileumi Csatafutás az Olimpia jegyében

2024. július 27-énTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink