Hírek, aktuális / Kultúra és identitás megerősítése

2019-01-21 18:39:02
Kultúra és identitás megerősítése

A Körmendi Helyi Közösség munkaszervezete 2018 decemberében megjelentette következő Közösségi, kulturális és szabadidős programok megvalósítása Körmenden című pályázati felhívását mely megtalálható a clld.kormend.hu honlapon .
Tóth Gábor a Városfejlesztési és Városüzemeltetési bizottság elnöke elmondta, hogy Körmend Város vezetésének törekvéseivel összhangban a helyi akciócsoport is fontos céljának tekinti a civil szervezetek fenntartható fejlődésének elősegítését. Kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy a civil szervezetek képesek legyenek megújulni, átlendülni a folyamatosan eléjük gördülő külső és belső akadályokon, segítve őket úgy, hogy képesek legyenek társadalmi szolgáltatások fejlesztésére.



A helyi akciócsoport munkaszervezete ennek szellemében indította el négy állomásból álló programsorozatát, melynek keretén belül a pályázati felhívásban érintett, lehetséges kedvezményezett szervezetek vezetői, önkéntesei, tagjai, munkatársai kapnak kézzelfogható, használható segítséget későbbiekben felhasználható projektötleteik kidolgozásához.
Tóth Gábor kiemelte , hogy a résztvevők a foglalkozások során különböző témákat, újszerű módszerekkel dolgoznak fel és megismerik egymás céljait és jövőbeli terveit. Kapcsolódni,ötletelni, jó gyakorlatokat megosztani, új partnereket és megoldásokat találni hívták a non-profit szektor, a közszféra és a kulturális élet képviselőit 2019. január 8.-án és 15-én Körmenden a Batthyány Örökségközpontba.
Ezen alkalmakkor illetve az előttük álló februári műhelymunkák alkalmával tematikus konzultációkat folytatnak melynek célja a Kultúra és indentitás megerősítése Körmenden , a programsorozat moderálására irányítására a projektötletek feltárásra és összehangolására civil menedzsert, "önkéntesség" szakembert kértek fel.
A kötetlen és interaktív napokon a belső konzultációs folyamat egyik részeleme volt a projektötletek összegyűjtése. Az elképzelések a résztvevők érdeklődésének és aktivitásának köszönhetően százas nagyságrendben érkeztek be. Szót ejtettek a feltáró szakaszban a projektötlet kidolgozásakor mennyire fontos, hogy örökségünk ápolása mellett képesek legyünk megtalálni azokat a megújulási lehetőségeket, melyek az örökségelemek továbbélését, mindennapi használatát lehetővé teszik. Az innováció, az alkotói kreativitás elengedhetetlen hagyományaink továbbéltetésében, ugyanakkor elősegítheti a helyi társadalmak, közösségek fejlődését .Megbeszélték azt is, hogy egy fenntartható és önállóan támogató önkéntes bázis kialakításához milyen feltételek és hozzáállás szükséges a szervezetek részéről. Az előttük álló műhelymunkák során a tematikus csoportok részleteiben is kibontják megvalósításra váró projektjeiket és megkeresik azon pontokat melyek összeköthetik az ötletgazdákat más szervezetek elképzeléseivel. Beszélnek a stratégiáról és szervezésről, hogyan toborozzanak, hogyan ismerjék meg a programjaink segítőit, milyen feladatokkal lássák el őket, milyen szakmai támogatást adminisztrációs segítséget kaphatnak , és hogyan tudnak sikeresen motiváló pontokat találni . Szóba kerülnek továbbá a "motiváció gyilkos" hibák is, amelyet útját állhatják azon szerveteknek melyek csak a saját sikereikre koncentrálnak.

A Körmendi helyi akciócsoport honlapján (clld.kormend.hu) megtalálhatóak a felhívással kapcsolatos dokumentumok, amelyek tájékoztatást nyújtanak a városi civil szervezeteknek a rájuk vonatkozó pályázati lehetőségekről, háttérről, a működésüket segítő információkról.
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-15 16:14

Felhívás!

Rába-takarításTovább

2024-04-15 10:42

Bemutatkozó kiállításnyitó

2024. május 13.Tovább

2024-04-15 10:38

50 éves a Somogyi

meghívóTovább

2024-04-15 09:56

Kőszegi programok 2024

Kőszegi Városi Múzeum, Könyvtár és LevéltárTovább

2024-04-15 07:59

Labdarúgó eredmények

Vármegyei I-II. osztályTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink