Hírek, aktuális / Magyar centert igazolt az Egis Körmend

2018-08-10 11:27:19
Magyar centert igazolt az Egis Körmend Lajsz Gergely személyében
 
 
Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy aláírta 1+1 évre szóló szerződését csapatunkhoz Lajsz Gergely. A 203 centiméter magas, 112 kilogramm súlyú középjátékos elsősorban a palánk közelében lehet segítségünkre a pályán és a mindennapi munkában.
Lajsz Gergely Tiszaújvárosból került az élvonalba, a Nyíregyháza együtteséhez, ahol két szezonban kosarazott a legjobbak között (2014/15, 2015/16), majd tagja volt a felsőházi tagságot kivívó debreceni gárdának, és az előző szezonban is a cívisvárosban kosarazott, újra az A csoportban.
 
Lajsz Gergely elmondta: Az új bajnoki szezonban azt várja magától, hogy hasznos és eredményes tagja legyen a körmendi csapatnak.
Ha lehetőséget kap erre, akkor be akarja bizonyítani, hogy felnőtt a rá váró feladatok teljesítéséhez. Büszke arra, hogy az Egis Körmend csapatának a tagja lehet, és minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy klub elérje céljait minden sorozatban, ahol szerepelni fog.
 
Ahogy korábban jeleztük, az augusztus 20-án induló felkészülési időszakra érkező idegenlégiósok szerződése tartalmaz próbaidőt. Ezzel együtt jelen pillanatban a következő játékosok alkotják az Egis Körmend keretét a 2018/19-es idényre:
 
Maradók:
Ferencz Csaba, Csorvási Milán, Bán Tibor, Németh Ákos, Oroszi Bence, Márton Ádám, Érsek Marcell. A kerethez csatlakozik az U20-as csapatból Kiss Benedek és Kiss Mátyás.
 
Érkeztek:
Jonas Zohore Bergstedt, Desonta Bradford, TJ Price, Kenyon McNeail, Layton Hammonds és Lajsz Gergely.
 
Vezetőedző: Antonis Constantinides
Másodedző: Bojan Hristovski
Erőnléti edző a felkészülési időszakban: Daniel Müllner
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 13:40

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Április 20-21-énTovább

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink