Hírek, aktuális / Módosulnak a szavatosság és jótállás szabályai

2020-06-23 13:27:54
Módosulnak a szavatosság és jótállás szabályai

Módosulnak a szavatosság és jótállás szabályai jövőre, sávos lesz a jótállási idő, és jön az e-jótállási jegy, valamint bővülhetnek a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési keretei is.

A kihirdetés előtt álló kormány-, illetve miniszteri rendelet alapján a mostani egy évvel szemben a termék árához igazodó, sávos, 1-2-3 éves jótállási időtartamokat vezetnek be. A 10-100 ezer forint értékű termékek kötelező jótállása egy év marad, a 100-250 ezer forint értékűeké két év, a drágábbaké három év lesz 2021-től.

Bevezetik az e-jótállási jegyet, valamint kiegészül a kötelező jótállás hatálya alá eső termékek köre is, többek között a 10 ezer forintnál drágább nyílászárókkal, riasztóberendezésekkel, napelemes rendszerekkel.
A hatályos rendelkezés szerint "a vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy a cserét legfeljebb 15 napon belül elvégezze". Ezt is egyértelműsítik azzal, hogy ha 15 napon belül nem javítható a termék, akkor erről tájékoztatni kell a fogyasztót. Ha három javítás után negyedik alkalommal ismét meghibásodik a termék, vagy 30 napon belül nem javítható, akkor a vállalkozás köteles lesz cserélni azt.

A kereskedő akkor tehet eleget tájékoztatási kötelezettségnek, ha a szerviztől megbízható információt kap a termék javításáról, annak idejéről. Így a szervizek feladatait is egyértelműsítik, a fogyasztóvédelmi hatóságot pedig új hatáskörrel ruházzák fel a rendszeres ellenőrzést lehetővé

 További változást lesz, ha az üzembe helyezést a fogyasztó a vásárlást követő hat hónapon túl teszi meg, akkor a jótállás kezdő időpontja a vásárlás napja lesz. A módosítások az elégséges felkészülési idő biztosítása érdekében 2021. január elsejével lépnek majd hatályba.

A jótállás-szavatosság kiemelt kezelését indokolja, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságnak ebben a témakörben az elmúlt öt évben lefolytatott ellenőrzései alapján az üzletek 45 százaléka jogsértő.
A fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező évi 30-33 ezer panasz 40 százaléka jótállás-szavatossági ügy. A békéltető testületi évi 10-12 ezer ügyből 37 százalék ilyen.

A törvényjavaslat a Hatóság ellenőrzési kereteit erősítené meg, a tisztességes jogkövető vállalkozások és a fogyasztók érdekében.
Bevezetésre kelül az ellátási lánc, továbbá az ügyészség előzetes jóváhagyásával, akár magánlakásban (például webáruház székhelyén) is végezhető ellenőrzés a fogyasztók széles körű anyagi sérelme esetében.
Idén augusztusban léphet hatályba a jogszabály, amely az ilyen ellenőrzésekre vonatkozó garanciális szabályokat tartalmazza.

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2021-12-02 13:27

Várostörténeti Akadémia

2021. december 6-ánTovább

2021-12-02 11:38

Életet mentett a szén-monoxid érzékelő Körmenden szerdán

Kamion csapódott házfalnak HalogyonTovább

2021-12-02 10:05

Vas Megyei Gazdasági Magazin 2020-2021

Digitálisan lapozható - TOP100 + 100Tovább

2021-12-02 10:01

AGORA-Savaria Filmszinház műsora

2021. december 2 – 8.Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink