Hírek, aktuális / Négyen kezdték meg tanulmányaikat a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban

2018-09-03 11:50:47
Négyen kezdték meg tanulmányaikat a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban

A tűzoltói hivatás sajátosságait tanulja a mai naptól az a négy tanuló, akiket szeptember 3-án indítottak útnak a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságról. A tanulók a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium hallgatóiként készülnek fel a tűzoltó szakmára az elkövetkezendő időben.

Az öt hónapos tanfolyam, az úgynevezett „Tűzoltó II.” részszakképesítés első részében két hónapot a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban, majd három hónapot a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban töltenek el a hallgatók. A képzés két modulból áll, mely során 386 órában rendvédelmi alapfeladatokat, illetve 270 órából álló tűzoltó szakfeladatokat kell teljesíteniük a tanulóknak. A képzésben résztvevők az iskola befejezését követően kerülnek hivatásos szolgálati jogviszonyba. 
A tanulókat Seper András tűzoltó ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese indította útnak. Útravalóul hangsúlyozta, hogy a hivatásos szolgálat nagy felelősséggel jár, hiszen a tűzoltók feladata a bajbajutottak megmentése, az emberi élet megóvása. Éppen ezért van kiemelt jelentősége, hogy az oktatások keretében a tanulók készségszinten elsajátítsák a szakmai ismereteket, amelyeket aztán majd a felvételt követően, tűzoltóként, a beavatkozások során tudnak igazán begyakorolni, illetve kamatoztatni. Majd tanulmányaik végzéséhez sok sikert kívánt.

Forrás: VAS MKI

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-03-29 09:47

Húsvétváró Családi Medvehagyma-Nap

a Csehi hegyen március 30-ánTovább

2024-03-29 09:44

II. Hódfesztivál

HegyháthodászTovább

2024-03-28 15:26

Megnyitja kapuit a Jeli Varázskert

2024. március 29-énTovább

2024-03-28 10:06

Óperenciás meseillusztrációs pályázat

Körmendi sikerekTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink