Hírek, aktuális / Rendőrségi hírek

2018-03-16 08:59:45
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink – az elmúlt 24 órában – egy, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy az útviszonyoknak megfelelően, fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! Legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben és a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!

A rendőrök 2018. március 15-én a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a két helyi lakost, akik az intézkedést megelőzően – előzetes szóváltást követően – kölcsönösen bántalmazták egymást a megyeszékhelyen. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a tettlegesség következtében mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A nyomozók a 24 éves G. Johannát és a 30 éves B. Zsoltot gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

Munkatársaink 2018. március 15-én elfogták és a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a 20 éves helyi férfit, aki az intézkedést megelőzően – előzetes szóváltást követően – megütött egy nőt az egyik szombathelyi parkolóban. A 19 éves sértett az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyosan megsérült. A nyomozók V. Lucianot gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A járőrök 2018. március 15-én egy személygépkocsival közlekedő csepregi lakost igazoltattak Tompaládony belterületén. Az intézkedés során munkatársaink megállapították, hogy a 25 éves férfi az eltiltás hatálya alatt vezette a járművet, ezért a Sárvári Rendőrkapitányságra előállították. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult.
 
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 13:40

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Április 20-21-énTovább

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink