Hírek, aktuális / Rendőrségi hírek

2019-02-11 10:28:52
Az elmúlt 24 órában történt.
 
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy, halálos kimenetelű, valamint három, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársaink további egy, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. február 10-én, Szombathelyen. Egy toronyi lakos személygépkocsival közlekedett – a Zanati úton – a Pálya utca irányából a Nádasdy Ferenc utca irányába, amikor haladása során gépjárművével megcsúszott és a szemközti sávban közlekedő másik gépkocsinak ütközött. Az ütközés következtében egy 49 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, egy személy pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. február 10-én, a 7454-es számú úton. Egy szlovén állampolgár személygépkocsival közlekedett Alsószölnök felől Szlovénia irányába, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és egy villanyoszlopnak ütközött. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi alkohol fogyasztását követően ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is igazolt. Az elsődleges orvosi vélemény szerint két személy könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja. A férfivel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. február 10-én, Csepreg belterületén. Egy büki lakos személygépkocsival közlekedett – az Ady Endre utcában – az Attila utca felől a Deák Ferenc utca irányába, amikor haladása során elvesztette uralmát a járműve felett és egy villanyoszlopnak ütközött, majd autója a járdára sodródva állt meg. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2019. február 10-én, a 86-os számú főúton. Egy vépi lakos autójával közlekedett Hegyfalu felől Répcelak irányába, amikor haladása során a főút 112-es kilométerszelvényénél – Vámoscsalád belterületén – elvesztette uralmát járműve felett és az útról lesodródva egy villanyoszlopnak ütközött. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi alkohol fogyasztását követően ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is igazolt. A 31 éves sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A baleset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-03-28 15:26

Megnyitja kapuit a Jeli Varázskert

2024. március 29-énTovább

2024-03-28 10:06

Óperenciás meseillusztrációs pályázat

Körmendi sikerekTovább

2024-03-28 09:41

Nyertes pályázat

Új óvodakertet hoznak létreTovább

2024-03-28 09:29

Pályázati kiírás

ingatlan bérbeadásaTovább

2024-03-27 14:00

Iskolai beiratkozás

2024/2025-s tanévTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink