Hírek, aktuális / Rendőrségi hírek

2018-03-23 11:38:53
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy súlyos és kettő könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további hat, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. március 22-én a 84-es számú főút Sárvárt elkerülő szakaszán. Egy 51 éves gércei lakos személygépkocsival közlekedett, amikor a főút 63-as kilométerszelvényénél – a kereszteződésbe történő behajtása során – nekiütközött egy tehergépjárműnek. Az ütközés következtében a személyautó a szalagkorlátnak csapódott, a tehergépkocsi pedig felborult. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben a személygépjármű vezetője súlyos, míg a tehergépkocsi sofőrje és annak utasa könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek munkatársaink 2018. március 22-én a 8704-es számú úton is. Egy 22 éves győrvári férfi személygépkocsival közlekedett a 86-os számú főút felől Sorokpolány irányába, amikor haladása során az út 11-es kilométerszelvényénél nekiütközött egy műszaki hiba miatt – az úttest jobb szélén –szabályosan várakozó teherautó hátuljának. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben a személyautó vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. A Szombathelyi Rendőrkapitányság az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! Legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben és a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!

A járőrök 2018. március 22-én egy személyautóval közlekedő vasszécsenyi lakost igazoltattak Táplánszentkereszt belterületén. Az intézkedés során munkatársaink megállapították, hogy az 52 éves férfi eltiltás hatálya alatt vezette a járművet, ezért a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult.

A rendőrök 2018. március 22-én a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt az 54 éves helyi lakost, aki az intézkedést megelőzően – előzetes szóváltást követően – több esetben megütött egy 36 éves férfit a megyeszékhelyen. A sértett az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. A nyomozók H. Józsefnét gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-20 08:22

Egy nap azért, hogy később még sok legyen

Ismeretátadó, egészségmegőrzési tanácsokTovább

2024-04-20 08:13

Palavesszőtől a digitális tábláig

kiállításnyitóTovább

2024-04-20 08:10

50 éves jubileumi gála

MeghívóTovább

2024-04-20 08:07

Sok kicsi sokra megy

SZJA 1 %Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink