Hírek, aktuális / „SI-HU-A” komplex gyakorlat Alsószölnökön, Felsőszölnökön és Szakonyfaluban

2018-11-27 11:53:20
„SI-HU-A” komplex gyakorlat Alsószölnökön, Felsőszölnökön és Szakonyfaluban

Ismét nemzetközi védelmi igazgatási, katasztrófa-elhárítási együttműködési gyakorlatra került sor november 24-én hármashatár közelében
A gyakorlat három helyszínen zajlott, ahol szlovén, osztrák és magyar tűzoltók mutatták meg a baj perceiben tanúsított összefogásukat, azt, hogy milyen hatékonyan, gyorsan a legkisebb kár keletkezése mellett tudták felszámolni az eseményeket. A komplex kárfelszámolási gyakorlat célja az volt, hogy a szlovén, osztrák és magyar erők tűzoltási, műszaki mentési és lakosságvédelmi feladatokat, közösen hajtsanak végre, együttműködve a társ-és közreműködő szervezetekkel.
A gyakorlatot megelőző megnyitón Seper András tűzoltó ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese, mint a gyakorlat vezetője köszöntötte a gyakorlat résztvevőit és sikeres kárfelszámolást kívánt a tűzoltó erőknek.


 
A szlovén-magyar-osztrák gyakorlaton műszaki mentési és lakosságvédelmi feladatokkal is meg kellett birkózniuk a gyakorlaton résztvevő egységeknek, mindezt három különböző helyszínen. A  patakba csúszott autóból öt embert kellett menteni, frontális ütközés miatt négy, járművekbe szorult embert kellett kiszabadítani. Kétszintes épületben tüzet kellett oltani, ahonnét több bennrekedt embert is kellett hozni. Mindezt azért, mert a szimuláció szerint Vas megye területén az időjárási körülmények miatt több településen épületkárok keletkeztek. A fakidőlések miatt néhány alacsonyabb rendű úton átmenetileg akadályok is képződtek, melyeket a hivatásos és önkéntes erők folyamatosan számoltak fel. A nagy számban előforduló káresemények miatt a hivatásos, az önkormányzati és az önkéntes tűzoltó erők rendkívül leterheltek voltak, a káreseményenként – súlyosságuknak megfelelően – felosztani kellett.
A három mozzanatból álló végrehajtást a helyszíneken Seper András tűzoltó ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese, Király Lajos tűzoltó ezredes, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, Kovács Balázs tűzoltó alezredes, a Körmendi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka, Majczán István Szakonyfalu Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke és Monek Zsolt Alsószölnök polgármestere is részt vett.

Forrás: Vas MKI
Fotó: Fritz József Ivánci Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-03-28 15:26

Megnyitja kapuit a Jeli Varázskert

2024. március 29-énTovább

2024-03-28 10:06

Óperenciás meseillusztrációs pályázat

Körmendi sikerekTovább

2024-03-28 09:41

Nyertes pályázat

Új óvodakertet hoznak létreTovább

2024-03-28 09:29

Pályázati kiírás

ingatlan bérbeadásaTovább

2024-03-27 14:00

Iskolai beiratkozás

2024/2025-s tanévTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink