Hírek, aktuális / Városi Televízió műsorajánló: Körmendi Szemmel

2017-12-03 19:51:36
Hulladékcsökkentési Hét - „Adj új életet tárgyaidnak!” 

A Földművelésügyi Minisztérium az idei évben is megszervezte Magyarországon az Európai Hulladékcsökkentési Hét (2017. november 18-26.) kampányt, melynek jelmondata : „Adj új életet tárgyaidnak!” 

A mostani Hét fókuszában a hulladékképződés megelőzésére való figyelemfelhíváson túl a termékek élettartamának meghosszabbítása, újra-használatuk vagy megjavításuk szerepelt.

A Hulladékcsökkentési Héthez regisztrációval csatlakozó hazai önkéntesek saját, helyi körülményeikhez szabott ötleteiket megvalósítva hívták fel a figyelmet a hulladékmennyiség csökkentésének fontosságára, annak különböző módozataira, a termékek újra-használatára, valamint a már hulladékká vált anyagok újrahasznosítására, megjavítására.

Vas megyében a Szentgotthárd és Kistérsége Oktatási Intézmény Magyarlak-Csörötneki Tagintézményében, mint ökoiskolában rendezték meg a programot november 24-én.
Mint hallottuk, nem előzmény nélkül, hiszen az itt tanuló diákok már eddig is ebben a szellemben nevelkedtek. A programban résztvevő gyerekekre több helyen kézműves foglalkozás várt, de játszhattak környezettudatos „Ki nevet a végén?”-t, kóstolhattak kézműves finomságokat, de megnézhették azt is, hogy eldobás és csere helyett hogyan javítják meg a defektes biciklikereket.

Tekintsék meg magazinunkat december 4-én 18:30-kor (ismétlés december 5-6. 18:30-kor és 10-én 9:00-kor), melyet a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával készítettünk el!
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 13:40

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Április 20-21-énTovább

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink