Hírek, aktuális / A történelem ritka csillagáldása

2024-03-19 15:10:46
A történelem ritka csillagáldása

A Szabadság téren felállított színpadon Bebes István polgármester osztotta meg gondolatait az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulóján.


Bebes István: ma Európában nincs még egy olyan nemzet, amelynek emlékezetében a negyvennyolcas forradalom ennyire elevenen és ennyire pozitívan élne

– Miért is volt olyan nagyszerű nap 1848. március 15-e? Elsősorban azért, mert olyan főszereplői voltak, mint Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Irinyi József vagy éppen Korányi Frigyes. Kivételes fiatalemberek, sokféle tehetséggel megáldva, akik ugyan nem a semmiből tűntek fel ekkor hirtelen, de ezen a napon szerveződtek valami újfajta egységbe. Erre mondjuk, hogy „ritka csillagáldás” a történelemben. Fiatalemberek, akiket nem a dicsőség és a hírnév iránti vágy mozgatott, hanem a forradalmi cselekvésbe vetett hit. Akik nem fölötte álltak a tömegeknek, hanem együttes küzdelemre buzdítottak – mondta ünnepi beszédében Bebes István, Körmend
polgármestere, majd hozzátette: a márciusi ifjak 1848-ban összefogtak és hitték, hogy a sorsuk és jövőjük a saját kezükben van. – Az erőfeszítéseik eredményét érezzük mi is. Körülnézve ma Európában, azt látjuk, hogy nincs  még egy olyan nemzet, amelynek emlékezetében a negyvennyolcas forradalom ennyire elevenen és ennyire pozitívan élne, mint a mi emlékezetünkben. Ez nem véletlenül van így. A magyar forradalom ugyanis nem pusztított, nem rombolt, hanem alapokat teremtett: ezeken az alapokon épült fel a mai polgári Magyarország, mindannyiunk Magyarországa, hazája.


A városi ünnepségen fellépett a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes

Az ünnepségen műsort adott a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes és a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói, közreműködött a Városi Vegyeskar, a Városi Fúvószenekar és a Batthyány Lovas Bandérium. Kossuth Lajos szobránál, valamint a szabadságharc körmendi hőseinek emlékművénél koszorúzásra került sor.
Zárásként Kossuth Kaszinót tartott a Batthyány Örökségközpontban a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes, a muzsikát a sárvári Regős együttes szolgáltatta.

További képek:

Nemzeti Ünnep 2024.03.15.
Kossuth kaszinó 2024


TJ
Fotó: Jámbori Tamás
Körmendi Híradó

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-06-01 08:44

Városi Televízió műsorajánló

11. Körmendi BöngészőTovább

2024-05-31 10:28

Robotoljunk együtt

Ismeretterjesztő workshop sorozatTovább

2024-05-30 19:15

Ülésezett a Helyi Választási Bizottság

Választás 2024Tovább

2024-05-30 08:21

Online is kérhető az új igazolás

tájékoztatóTovább

2024-05-29 19:57

Városi Pedagógusnap

meghívóTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink