KULTÚRA / Európa Napok

Európa Napok

A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár 2013-ban rendezte meg először Körmend város Európa napok elnevezésű rendezvényét. A program célja kezdetben a Testvérvárosi Hálózat, a partnerkapcsolatok erősítése volt. A rendezvény már kezdeti szakaszában nagy sikernek örvendett, hiszen a „Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok” országos versenyén második helyezést ért el. A mára már hagyománnyá vált rendezvény jellegzetessége a nemzetköziség hangsúlyozása mellett a helyi erősségek kiemelése.
Az Európa Napok szerepe egyrészt a közösségek fejlesztése, támogatása, másrészt pedig a turizmusban résztvevők számára kulturális, szórakoztató, mégis a település egyediségét hangsúlyozó programok felsorakoztatása. Mindezek együtt helyspecifikusak ugyan, mégis megfelelőek arra, hogy a város, a régió, valamint az ország kultúráját, szellemi-kulturális örökségét bemutassák.
A rendezvény hagyományos programelemei: kiállítások, koncertek, Tánc Világnapja, Városi Fúvószenekar zenés ébresztője.
 

 


Az Európa Napok 2018 programfüzete és plakátja

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2019-12-10 19:38

Csákányi László Filmszínház műsora

2019. december 13-28.Tovább

2019-12-10 13:36

"Óperenciás" meseillusztrációs rajzpályázat 2020

Beküldési határidő: 2020. március 2.Tovább

2019-12-10 12:32

Pásztorjáték avagy

a Bozzai battaliázóTovább

2019-12-10 12:14

Vereség az őszi szezon utolsó mérkőzésén

Az ifi csapat veretlenül őszi bajnokTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink