Hírek, aktuális / Szakmák éjszakája 2018

2018-04-07 11:38:24
Szakmák Éjszakája 2018.
2018-ban április 13-án rendezik meg a Szakmák Éjszakája rendezvényt, melyen felnőtteknek szóló programokkal is várják az érdeklődő látogatókat.

A Szakmák Éjszakája az egyetlen olyan rendezvény az országban, amely külön, a felnőttek részére szóló programokkal is várja a látogatókat, lehetőséget biztosítva ezzel arra, hogy kortól függetlenül mindenki megtalálhassa a leginkább hozzáillő szakmát.
Ezen az estén számtalan helyszín, program közül választhatnak az érdeklődő felnőttek. Többek között az induló képzésekről tájékozódhatnak és hasznos, a szakmákkal kapcsolatos előadások mellett közvetlen közelről, üzemlátogatásokon, interaktív programokon keresztül kerülhetnek közelebb a hivatások megismeréséhez. A tavalyi évben kiemelten felnőtteknek szóló programok keretein belül borászattal, szőlészettel, villamosipar és elektronikai területekkel is megismerkedhettek a látogatók.
A munkaváltás, esetleg a szakma és karrierváltás gyakorisága generációnként eltérő, ám általánosságban elmondható, hogy az emberek többségének életében egy-két alkalommal sor kerül rá. Hazai kutatások szerint, évről évre nő a karrierváltók száma. A változó piaci igények új munkaköröket és új szakmák megjelenését igénylik, melyhez igazodik a munkaerőpiac is. Egy felnőtt számára egy új szakma tanulása és a változás lehetősége inspiráló lehet az élet minden területén. A 21. században előtérbe került a karriermenedzsment, a pályaorientáció, a foglalkoztatási formák megváltozása, a munkavállaló magánéletéhez jobban igazodó atipikus foglalkoztatási formák egyre inkább elfogadottá válása. A munkaerőpiaci szereplők mind keresleti, mind kínálati oldalról elkezdtek más szempontból is tekinteni a munkára, már nem csak egy elvégezendő feladat az egyedüli szempont, hanem fontossá vált, hogy a munkavállaló élvezze és szeresse azt, amit csinál.
A szervezők várnak minden olyan felnőttet a programokra, aki még nem találta meg a leginkább hozzá illő szakmát vagy váltani akar, érdeklődik a szakmák iránt, ismét belevágna a tanulásba, vagy csak szívesen kipróbálna színes, izgalmas programokat és szakmákat kötetlen hangulatban.
A helyszínek és a programok közül keresni a www.szakmakejszakaja.hu oldalon lehet.

A körmendi program plkaátja:

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2019-10-20 20:58

Labdarúgó eredmények

Megyei I-II. osztályTovább

2019-10-20 20:51

Láss csodát

GálaműsorTovább

2019-10-20 20:45

Körmend Város Ünnepnapja

2019. október 28.Tovább

2019-10-20 20:33

20 éves a Foltosok Klubja

jubileumi kiállításTovább

2019-10-20 20:20

Körmend Város Ünnepnapjai

2019. október 24-28.Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink